Figyelem magam. Figyelem ahogy reagálok bizonyos helyzetekre, figyelem, ahogy megteszek, vagy éppen nem teszek meg dolgokat, és azt is, hogy ezekhez milyen gondolatok társulnak. A minap feltűnt, hogy van az életemnek egy területe, amit nagyon, de nagyon elhanyagoltam eddig: az anyaságom, a nőiségem tápláló mivoltát nem éltem meg. Egyszerű szavakkal: nem szerettem főzni, ezért nem is tettem ezt meg. Mindig volt más lehetőség, hogy ez ne okozzon problémát.
A nőiségem minden minőségének a megélése egy fontos és meghatározó folyamat most az életemben. Mivel minden ami bennem zajlik, kihat a fiam viselkedésére, egyáltalán nem mindegy, hogy elfojtok dolgokat, vagy sem. Ezzel kapcsolatban felfedeztem egy érdekes párhuzamot a fiam fizikai szinten megjelenő problémája és az én nőiséghez fűződő viszonyom között, ezért igyekszem most tudatosan is megélni a nőiségem minden területét. Elhatároztam, hogy ezentúl felhagyok az ételrendeléssel, és én fogok főzni itthon.
Ahogy megszületett bennem ez a gondolat, még aznap furcsa dologra lettem figyelmes. A fiam, aki imádja a harcos játékokat, aznap azzal jött elő, hogy most főzőcskézni akar, és csináljuk azt, hogy együtt készítünk valamilyen ételt. A számítógépen pedig kizárólag olyan játékokat játszott, ahol valamilyen ételt kellett elkészíteni, majd kért, hogy nézzem meg, hogyan csinálja. Megdöbbentő, és egyben szívmelengető volt látni és megtapasztalni, ahogy az érzékeny antennáival rám hangolódik, veszi a gondolataimat és ezzel egy időben a maga módján támogatni kezdett az elhatározásomban. Számomra egy újabb megerősítésnek lehettem tanúja, miszerint valóban minden belőlem indul ki, és bármi, ami a fiamnál jelentkezik, az bennem is van.
Egyesek szerint az anyaság természetes és állandó velejárója, az ingadozás ég és a pokol között. Én azon a napon a mennyországot éltem meg. Láttam és tapasztaltam, ahogy minden értem van, és bármi, ami megjelenik bennem, az megjelenik a külvilágomban is.
